A Nap írója voltam
A könyvkiadás legnehezebb része – sokunk tapasztalatai szerint – a könyv eladása, az olvasókhoz eljuttatás, vagyis a marketing. Mivel számomra is ez jelenti a legnagyobb problémát, mindig keresem azokat a lehetőségeket, helyeket, ahol ezen a téren tanulhatok valamit. Így találtam rá és jelentkeztem Krisz Nadasi Könyvmarketing Facebook-csoportjába, ahol lehetőséget kaptam arra, hogy 2017. december 8-án bemutatkozhassak a csoporttagoknak, mint a Nap írója, illetve válaszoljak a hozzám intézett kérdésekre.
Az Időkalauz című könyv szerzőjeként az a célom, hogy minél több középiskolással és egyetemistával megosszam a saját tanulmányaim során kidolgozott és bevált tanulási és időgazdálkodási módszereket.
Meggyőződésem, hogy a hatékony időgazdálkodást is meg kell tanulni, és érdemes ezt minél hamarabb megtenni, még az iskolában, amikor még nem rögzültek a halogatás, a túlvállalás és a többi időbeosztáshoz kötődő probléma sémái. Sokan csak akkor kezdenek foglalkozni az időgazdálkodás kérdésével, amikor már kiégtek, belefáradtak a mókuskerék hajtásába. Ennek a jelenségnek a megelőzésében szeretnék segíteni az olvasóimnak.
Maga az Időkalauz öt éve jelent meg először online változatban, majd egy évvel később szerzői magánkiadásban nyomtatva is sikerült piacra dobnom, két éve pedig megújult külsővel, bővített tartalommal, illetve Limpár Imre előszavával elkészítettem a könyv második kiadását.
A könyvmarketing területén számos próbálkozásom volt már. Van az Időkalauznak saját weboldala és Facebook-oldala, ahová rendszeresen írok a témához kapcsolódó cikkeket. Adtam interjúkat és nagyobb rendezvényekre is sikerült bejuttatni a könyvet, valamint ma már több partneren keresztül is meg lehet vásárolni az Időkalauzt.
Mindezek ellenére az eladások számával nem vagyok megelégedve, szeretném tömegesen, nagy példányszámban értékesíteni a könyvet a fiataloknak és bekerülni a módszereimmel a köztudatba.
A Könyvmarketing csoportban az alábbi kérdések merültek fel a pályafutásommal, illetve az időgazdálkodással és a könyvvel kapcsolatban:
Jenei András Kedves Zoltán! Olvastam az oldaladon, hogy tanultál történelem szakon. Engem az érdekelne, hogy tudsz-e ajánlani olyan platformot, ahol a középkori életről, csatákról, ostromokról lehet könnyen érthető módon olvasni, kutatgatni? Köszönöm!
Sármási Zoltán Andrásnak és mindenkinek, akit érdekel a történelem, az alábbi oldalt ajánlom a figyelmébe, ahol nem csak a középkorról, hanem más történelmi korszakokról is lehet különböző érdekességeket olvasni: http://tortenelemcikkek.hu/
Renata Alexandra Werthmüller – Author Marketing és Reklámügyintéző OKJ-s képzés? Van valami abszolút bomba tanácsod a számunkra hatékony marketing ügyben?
Sármási Zoltán A Marketing és Reklámügyintéző OKJ-s képzés, amit elvégeztem, egy egyéves középfokú képzés volt, ahol elsősorban a vállalati marketing alapjait tanultuk meg: marketing kommunikációt, PR-t, rendezvényszervezést, ügyvitelt, vállalati promóciót. Ma már ilyen képzés nem létezik, néhány éve sok más képzéssel együtt törölték az OKJ-ból. Az ott tanultakat sajnos nem igazán tudtam alkalmazni akkor, amikor eljutottam a könyvkiadásig, így aztán abszolút bomba tanáccsal sajnos nem tudok szolgálni. Ha tudnék, akkor azt is szívesen tanítanám, mint az időgazdálkodást, mert látom, hogy szinte valamennyiünknek ez jelenti a legnagyobb problémát.
Hajdu Zsanett Szerinted van általános recept, hogy hogyan érdemes tanulni? Vagy mindannyian nagyon egyediek vagyunk teljesen eltérő működéssel?
Sármási Zoltán Természetesen nincs két egyforma ember, mindenkinek magának kell kikísérleteznie azt a tanulási technikát, ami neki a legjobban beválik. Ugyanakkor vannak olyan általánosan alkalmazható receptek, amelyek alapelvként többé-kevésbé mindenkire egyformán érvényesek. Ilyen például a kis lépések technikája, mely szerint érdemes a tanulnivalót kisebb egységekre felosztva megtanulni és nem egyszerre az egészet a vizsga előtti utolsó éjszakán. Aztán az, hogy a felosztott napi tananyagot ki mennyi idő alatt, illetve melyik napszakban tanulja meg, az már egyénileg változhat, van, aki reggel szeret tanulni, más inkább kora délután, vagy éppen este. Fontos, hogy a tanulási időszak alatt maradjon elég idő a pihenésre, az alvásra is, mert csak így tudja az agyunk jól feldolgozni és a helyére tenni a betáplált információkat.
Irsai Krisztina Az időm beosztását két kisgyerek mellett lehet, hogy nekem is tanulnom kéne, mert egyenlőre csak éjszakánként van időm írni. Bár én elsősorban a család miatt lettem vállalkozó, de már rég nem találtam örömet, és fejlődést a régi munkámban, és igyekeztem lépni, mielőtt megutálom. Szerintem nem csak a diákoknak van szüksége az időbeosztás megtanulására… Talán érdemes lenne bővíteni a célközönséget…? Én mint kisgyerekes anyuka, biztosan érdeklődnék egy előadás iránt, mert mostanában olvasni csak esténként szoktam a gyerekeknek.
Sármási Zoltán Eredetileg azért a fiatalokat céloztam meg, mert egyrészt ebben a közegben vagyok jártas, másrészt az idősebb korosztálynak vannak más időgazdálkodást oktató kiadványok is a piacon. Viszont azt látom, hogy sokszor szülők veszik meg a könyvet a gyereküknek, így az ötlet megfontolásra érdemes. Előadást még nem tartottam, de szerepel a terveim közt.
Szemán Zoltán Kérdezhetek valami nagy butaságot? … Próbáltad már lefordittatni angolra és úgy megjelentetni? Nekem úgy tűnik, hogy minél specifikusabb témájú egy könyv, annál nehezebb terjeszteni a Magyar ajkú olvasók között… Persze, lehet, hogy tévedek.
Sármási Zoltán Erre még nem gondoltam, de lehet benne valami. Az biztos, hogy idehaza nagyon alacsony az érdeklődés, annak ellenére, hogy lépten-nyomon időgazdálkodási problémákkal küzdő emberekbe botlom. Ugyanakkor azt is látom, hogy nagy sikere van a külföldről behozott és lefordított önfejlesztő könyveknek, nem tartom kizártnak, hogy fordítva is működik a dolog.
Köszönöm a kérdéseket és a bemutatkozási lehetőséget, bízom benne, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődést a könyvem és az időgazdálkodási módszereim iránt. Természetesen további kérdésekre is szívesen válaszolok akár itt hozzászólásban, akár a Könyvmarketing csoportban, akár a honlapom Kapcsolat oldalán keresztül hozzám intézett e-mailekre.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!