fbpx

“Elfelejtettem, ne haragudj!” Hányszor hallod, vagy akár magad is mondod nap mint nap a bocsánatkérő szavakat, amikor kiderül, hogy valaki ígért valamit, amit nem tett meg, vagy valaki rákérdez nálad, hogy megvagy-e azzal a dologgal, amit ígértél neki. Mintha valamilyen kóros feledékenységjárvány söpörne végig az embereken, vagy éppen időben előbbre tolódott volna az időskori demencia kialakulása, amely korunk egyik ismert népbetegsége. Természetesen nem erről van szó, a krónikus feledékenység nem más, mint az időzavarban szenvedő, a halogatás és a túlvállalás által meggyötört emberek önvédelmi mechanizmusa.

Ahogy arról már számtalan alkalommal írtam, a helytelen időgazdálkodási módszerekkel élő emberek két nagy mumusa, a halogatás és a túlvállalás kart karba öltve járnak egymással. Az ok pedig nem más, minthogy az emberek többsége folyamatosan meg akar felelni a környezete elvárásainak és emiatt képtelen nemet mondani. Mi a legjobb módja a másoknak való megfelelésnek? Ha mindig megteszed azt, amit éppen kérnek tőled. Persze ebbe könnyen bele lehet zavarodni, amikor két ember két egymásnak ellentmondó dolgot kér tőled és el kell döntened, melyiküknek akarsz inkább megfelelni. Összességében azonban igyekszel mindenki kívánságainak eleget tenni, ezért ha csak nem kérnek tőled lehetetlen dolgokat, akkor a békesség és a jó viszony ápolása érdekében mindent elvállalsz.

A bökkenő akkor következik be, amikor kiderül, hogy már annyi mindent elvállaltál másoknak, hogy már az eredendően saját feladataidra sem marad elég idő, nemhogy a másoknak vállalt teendőkre. Miután behúzott a spirál és egyre nagyobb csúszással, egyre kétségbeesettebben próbálod teljesíteni a vállalásaidat, amelyek persze folyamatosan szaporodnak, hiszen mindig jönnek újabb és újabb kérések, amelyekre nem tudsz nemet mondani, egy idő után a rendszer túlterhelődik. A nap továbbra is 24 órából áll, a rád váró feladatok sokasága pedig többszörösen meghaladja ezt az időtartamot, főleg ha közben aludni és kikapcsolódni is akarsz.

Fotó: www.pixabay.com

Ekkor kapcsolódik be az agyad önvédő mechanizmusa, ami nem más, mint a felejtés. Az idő szűkössége miatt lehetetlen mindent megcsinálni, muszáj tehát rangsorolni a teendőket, ami annak köszönhetően, hogy kényszerből történik, nem mindig a legoptimálisabb módon állítja sorba a feladatokat. Az ösztönös, tudatos gondolkozást nélkülöző rangsorolás úgy néz ki, hogy nyilván előtérbe kerülnek a közvetlen környezetedben élők kérései, illetve azok, amelyek elengedhetetlenek a napi működésed szempontjából, a többi kérés, szívesség és minden más, amit csak úgy mellesleg elvállaltál, háttérbe szorul.

Hogy ne szenvedj túlzottan a lelkiismeret-furdalástól a sok halogatott teendő miatt, az agyad a számodra kevésbé fontos kéréseket és vállalásokat egyszerűen kikapcsolja, vagyis elfelejted őket. Egy részük, ha az illetőnek, aki kérte tőled az elvégzésüket, nem elég fontos ahhoz, hogy noszogasson miatta, vagy keres helyetted valaki mást rá, talán soha többé nem fog eszedbe jutni. Az is lehet, hogy többször szólnak miatta, amitől egy pillanatig mindig rosszul érzed magad, talán meg is erősíted az ígéretedet, hogy most aztán csakugyan végére jársz a dolognak, de aztán jön egy másik, fontosabbnak tűnő teendő, ami miatt az előbbi megy vissza a feledés “jótékony” homályába.

Napjaink rohanó világában tömegek élnek egyik napról a másikra úgy, hogy soha nem érik utol magukat és talán nincsenek is tudatában annak, hogy milyen sebeket osztogatnak maguk körül azzal, hogy látszólag semmibe veszik mások kéréseit. Persze nem szándékosan teszik ezt, hiszen tényleg elfelejtik a rájuk bízott dolgokat, csak éppen azzal, hogy mindent elvállalnak, semmire nem mondanak nemet, aztán nem teljesítik a vállalásukat, pont azt veszítik el, amit a legkevésbé szeretnének: mások megbecsülését, a békességet és a jó viszonyt, mert a cserbenhagyott, becsapott és hitegetett emberek nem éppen szeretettel fognak gondolni rájuk.

Igen kellemetlen tud lenni, amikor egy megbeszélt találkozó helyszínén derül ki, hogy a másik fél az ágyból kel ki a telefonhívásra, amikor rácsörgök, hogy merre jár, mert a sok egyéb feladat mellett elfelejtette, hogy megbeszéltünk valamit és az agya éppen kényszerpihenőt írt volna elő számára a találkozó idejére. Ugyanez megtörténik az e-mailekkel is: az illető a napi rohanás közben látja a telefonján, hogy jött valami, talán ki is nyitja, de mire este hazaér és ott lenne az ideje, hogy foglalkozzon az üzenettel, már rég elfelejti, hogy mit látott korábban. Főleg, hogy az utánpótlás közben folyamatos.

Mit tehetsz az említett jelenségekkel szemben? Rangsorold tudatosan a feladataidat és ne hagyd ezt az ösztöneidre! Amit nem tudsz megcsinálni, arra mondj nemet! Hidd el, sokkal többre fognak értékelni az emberek, ha kevesebbet vállalsz ugyan, de amit elvállalsz, arról lehet tudni, hogy biztosan megcsinálod. Ne osztogass sebeket magad körül azzal, hogy egyes emberek kéréseit tudattalanul a feledés homályába száműződ, mert ezzel magukat az embereket sérted meg és nyilván fordított esetben te sem pozitívan gondolsz azokra, akik ilyet tesznek veled.

Szívből kívánom, hogy az új esztendőben sikerüljön megtanulnod a feladatok tudatos rangsorolását és a nemet mondást. Ehhez segítséget a szokott helyen, a linkre kattintva találsz. Sok sikert és sok szabad időt kívánok neked 2018-ra is!