fbpx

Az ismert emberek időgazdálkodási szokásait, tanácsait bemutató sorozat következő interjú-alanyának egy újabb neves szakembert kértem fel, aki vállalkozókat tanít és könyvet írt az időgazdálkodásról. Mivel olvastam a könyvét és nagyon sok értékes információt találtam benne a témát illetően, kíváncsi lettem rá, hogy ő milyen utat járt be az időgazdálkodás területén, illetve milyen tanácsokkal látná el a fiatalokat.

Az illetőt november 6-án kértem fel a kérdőív kitöltésére, amelyre azonnal kaptam választ. Megköszönte a felkérést és jelezte, hogy külföldi útja miatt két hét haladékot szeretne kérni. Természetesen megadtam neki, azzal, hogy két hét múlva újra jelentkezem. Ezt meg is tettem november 20-án, ám erre az üzenetemre nem érkezett válasz.
Mivel erre a hónapra ütemeztem be az interjú megjelenését, kissé kezdett bosszantani a dolog, de próbáltam türelmes maradni. Újabb hét elteltével, november 27-én jelentkeztem ismét, hogy a héten mindenképpen meg akarom jelentetni az interjút. Erre végre jött válasz: “Bocs, de ez nem fér bele nekem.” Kellőképpen megütközve a dolgon, visszaírtam, hogy valamit mindenképpen írni fogok a hónap végén, de jobban szeretném az interjút megjelentetni, mint az ezzel kapcsolatos problémákat.
Idő szűkébe kerülve adtam még két nap haladékot, de sajnos azóta nem érkezett sem válasz, sem az interjú.

Bevallom, nagyon csalódott vagyok, mert szerettem volna egy újabb remek interjúval gazdagítani a sorozatot egy olyan szakember közreműködésével, akiről tudom, hogy rendkívül elismert a maga területén, és mivel könyve is jelent meg a témában, biztos voltam benne, hogy értékes és hasznos tanácsokat tud nyújtani az interjú olvasóinak.

Amiért nem mehettem el szó nélkül az eset mellett, az a következő. Egyrészt aki olvasta az Időkalauzt, vagy a többi írásomat, jól tudja, hogy az e-mailek, Facebook-üzenetek időben történő megválaszolása az egyik vesszőparipám. Ha ez nem működik, akkor ott olyan további értékek is sérülnek, mint például a megbízhatóság. Másrészt úgy gondolom, hogy az idő az egyik legdrágább kincs valamennyiünk életében, amit meg kell becsülnünk nem csak a magunk, hanem mások esetében is.
Magyarul: nekem nincs jogom ahhoz, hogy mások idejével gazdálkodjak, másokat a saját időbeosztásuktól való eltérésre kényszerítsek azzal, hogy nem teljesítem időre azt, amit vállaltam. Ha valami miatt mégsem tudok a vállalt időre végezni az adott feladattal, akkor arról szólok. Nem egy héttel a határidő után és főleg nem várom meg a második sürgetést.
Különösen súlyos hibák ezek egy olyan esetben, amikor egy időgazdálkodást is tanító ember követi el mindezt.

Egyébként az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy jellemzően azok a szakemberek nem vállalják az interjú-kérdések megválaszolását, illetve azokkal nem sikerül összehozni a dolgot, akik nem teljesen biztosak a saját időgazdálkodásukban és maguk is súlyos problémákkal küzdenek ezen a téren.

Mi a tanulság ebből?

  • Te soha ne kövess el hasonlót, mint amit a fenti példában olvastál!
  • Ha valamit nem tudsz, vagy nem akarsz megcsinálni, vállald föl azonnal, mondj nemet és nem fogsz csalódást okozni azzal, hogy utóbb nem teljesíted a vállalásodat!
  • Ha valamilyen okból mégis csúszol, azt is vállald fel!
  • Igyekezz mindig betartani a határidőket, lehetőleg azokat is, amelyeket magadnak szabsz, de ha azt mások felé is vállaltad, akkor mindenképpen!

Bízom benne, hogy a következő interjúban is értékes gondolatokat és hasznos tippeket továbbíthatok majd számodra, addig is figyelj a saját szokásaidra: kerüld a halogatást, mondj nemet, ha szükséges és soha ne felejtsd el a vállalásaidat!