fbpx

Tudatosság révén megelőzhető a határidőmulasztás

Néhány nappal ezelőtt részt vettem egy beiratkozással egybekötött egyetemi tájékoztatón, ahol nem kis megdöbbenésemre a legnagyobb hangsúlyt gyakorlatilag a különböző határidők betartásának fontossága kapta, ami a tudatosság komoly hiányára enged következtetni.

Tudatosan figyelj!

Tudatosan figyelj az év eleji feladataidra!

Fotó: www.pixabay.com

Akár alapképzésre, akár mesterképzésre, vagy doktori képzésre jelentkezel, találkozni fogsz néhány fontos határidővel, amelyek betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy a tanulmányaidat el tudd végezni. Határidőhöz kötött feladat lehet például az adott félévre való bejelentkezés, amit egyetlen gombnyomással meg lehet oldani, vagy az órák és vizsgák felvételének időszaka, amihez ugyancsak tartozik egy néhány hetes időintervallum, amin túl már csak komoly nehézségek árán lehet kivitelezni a szükséges műveletet. Utóbbi esetnek az ügyintézők nem szoktak örülni, ennek ellenére ez folyamatos problémát jelent, még a doktori képzésben is, amelybe legalább két diploma megszerzésével lehet csak bekerülni.

(tovább…)